1993. Terézvárosi helytörténeti pályázat II. díj: A Postás Művelődési Központ története
Ez az 1993-as pályázati munka szolgált alapjául az 1996-ban megjelent „A Benczúr. A Postás Művelődési Központ története 1896-1996” című összefoglaló kiadványnak, melyben, mint szakértő vettem részt.
1994. Terézvárosi helytörténeti pályázat II. díj: A Terézváros postahivatalainak története.
Ezt a pályázati munkát a „Bélyegvilág Filatéliai Szemle 1994. február-máriusi számaiban közölte, és így az érdeklődők számára elérhetővé tette.
1995. A Magyar Posta Rt. sajtópályázatán a nyomtatott sajtó kategóriában III. díj
A pályázatra Veégh Ádám a „Postás dolgozó” főszerkesztője három – korábban már a lapban megjelent – postatörténeti cikkeimet küldte el:
– A királyi magyar posta krónikása: Munkás László;
– A nagy postássztrájk;
– A századforduló postása: Demény Károly.
Díjátadás 1995-ben